Végső áldozat

Svæin újra a holttestre pillantott. A férfi szíve megtelt fájdalommal: ez az utolsó alkalom, hogy láthatja szeretett urát.

A férfi fehér temetési köntösén aranyszínű minták tekeregtek, szakállát szépen megfésülték, hosszú haja két vastag fonatban pihent a vállán. Gærrar holtában is éppen olyan erőteljes és férfias benyomást keltett, mint életében.

Svæin tíz napja minden éjjel kiszökött hozzá, mert itt nem kellett elrejtenie a könnyeit. Gærrar ideiglenes nyughelyén, az aprócska kunyhóban, ahol arra várt, hogy utolsó útjára vigyék, Svæin szabadjára engedhette az érzéseit.

A hideg tél megőrizte a holttestet olyannak, mint amilyen a halála percében volt. Akkor is ő vigyázott rá, mert a jarl senki mást nem tűrt meg maga mellett, mióta visszatért a vesztes csatából. Utolsó szavaival Gærrar arra kérte őt, hogy legyen erős. De mi végre tenné? Hiszen neki itt már nincs helye nélküle.

Odakint minden készen állt. A hajó feldíszítve, a máglya megrakva várta, hogy gazdáját a Túlvilágra vigye. Oh, hogy gyűlölte azt a némbert, aki átkísérheti őt, és vele lehet odaát! Az az ő helye, neki kellene ott lennie, az ágyban és a máglyán. De hát neki nem járt ez a lehetőség…

Hosszú, prémes köpenye sem tudta kívül tartani a hideget, de nem bánta. Az elmúlt éjszakákon mindvégig azt kívánta, bárcsak itt érné a halál, szeretett ura mellett.

Szinte még gyermek volt, amikor hozzá került az apja adósságának fejében. A jarl már akkor is gazdagnak számított, a falu legelőkelőbbjei közé tartozott, mégis újabb és újabb veszélyes hadjáratokra indult, sokszor messzi földekre, a zsákmánnyal megtömött ládáknak pedig alig maradt helye a házban. Sosem titkolta, hogy a végső célja elfoglalni falu vezetőjének posztját.

Emlékezett, amikor Gærrar kihívta az elődjét. Régóta folyt ez a harc köztük, évek óta tartott, hol csellel és praktikával, hol szemtől szemben vívták csatáikat.

Az volt az utolsó küzdelmük.

Svæin akkor jött rá, pontosan mit érez. Sok portyára elkísérte már az urát, de sosem aggódott még annyira az életéért, mint azon a vészterhes napon. A szokatlanul erős szél majd’ kicsavarta a fákat a földből, az eget sötét fellegek borították, a partot pedig olyan óriási hullámok ostromolták, mintha magát a falut kívánnák elnyelni.

És amikor Gærrar az ellenség teteme fölött ránézett, Svæin úgy érezte, mintha a férfi tekintete azt kérdezné: Te büszke vagy a győzelmemre?

Pedig csak egy szolga volt. Egy a sok közül. Bár Gærrar a kezdettől fogva kicsit másképp bánt vele, Svæin úgy vélte, csupán az apja iránti tiszteletből cselekszik így – hiszen valaha ő is jómódúnak számított.

A győzelmet hosszas ünnepségsorozat követte. Az új jarl meg akarta adni a módját. Nemcsak erővel óhajtotta a maga oldalára állítani a falut, hanem valóban meg kívánta nyerni a népet. Már harmadik napja tartott a mulatozás, és Svæin nem bírta tovább. Gærrar úgy nézett rá, olyan éhesen és vágyakozva, hogy el kellett menekülnie. A házak között keresett menedéket, de a jarl utánament.

Gærrar úgy ölelte őt, ahogy Svæin nőt még sosem látta ölelni, és az első izzó, szenvedélytől fűtött csók után megkérdezte, hogy akarja-e. Pedig a jarl nem volt gyenge ember, őharcos volt, aki elveszi, ami jár neki. Soha nem finomkodott sem a feleségeivel, sem az ágyasaival. Tőle mégis megkérdezte, és ő boldogan adta meg neki magát, hiszen hogyan is mondhatott volna nemet az urának?

Utána eszébe jutott, miért is nem kereste senki a falu új vezérét. Gærrar nevetett, és azt mondta, mindenki túl részeg már ahhoz, hogy bármi is érdekelje őket.

Eleinte csak titokban bújtak össze, amikor az egész háznép aludt. Bár Gærrar bármit megtehetett, nem akadt ember, aki szembe merészelt volna szállni vele, mégis azt mondta, nincs veszélyesebb fegyver egy sértett asszony bosszúvágyánál. És neki három asszonya volt. Aztán kiderült, s akkor már nem kellett türelmetlenül várniuk az órát, hogy egymáséi lehessenek. A feleségei ennek ellenére sem akartak válni, a jólétük és a gyermekeik jóléte többet ért, de Svæin tudta, hogy gyűlölik, amiért a férjük egy férfi oldalán találta meg a boldogságot.

Tudta, drága mulatság lenne, ha Gærrar akarna válni, így végül belenyugodott, hogy az asszonyok maradnak, bár mindig belemart a féltékenység, mikor valamelyik az ura körül legyeskedett. Még akkor is, ha Gærrar már jó ideje nem nyúlt egyetlen nőhöz sem. De ő látta, hogy a feleségei megpróbálták visszacsábítani Gærrart, és soha nem volt büszkébb, mint amikor ura első asszonya a fejéhez vágta, hogy egy ilyen csodálatos férfi őmiatta nem örökíti tovább a magját. Pedig akkorra Gærrar már négy gyermeket nemzett, köztük három fiút.

Bár vele tarthatott volna ezen az útján is, mint korábban már annyiszor tette, de Gærrar ezúttal nem vitte magával. Pedig ő nevelt belőle harcost, akinek az a dolga, hogy az ura mellett küzdjön. Gærrar akkor mégis azt mondta, hogy ő is csak gyarló ember, aki félti a számára legfontosabb életét, és ez az út veszélyesebbnek ígérkezik, mint a többi, és lám, igaza lett. Gærrar sebesülten tért vissza a portyáról, és sem a gyógyító, sem az ima nem segített rajta.

Mihez is kezdhetne nélküle? Hogy kérhette tőle, hogy maradjon ebben a világban? Hiszen ki tudja, mi lenne a sora? Gærrar elsőszülött fia veszi át az apja helyét, hacsak nem tart másvalaki is igényt a vezéri posztra, de Svæin nem hitte, hogy bárki ki merne kezdeni a családdal, és bár az új jarl valószínűleg megtartja a szolgákat, ha bosszút akar állni az anyja sérelmeiért, akkor rá a dicstelen halál vár.

Persze találna férfit a faluban, aki a szárnyai alá venné, de gondolni sem tudott arra, hogy más is úgy érjen hozzá.

Összerázkódott. Az ajtó rése alatt beszűrődött a hajnal fénye. Mennie kellett, ha nem akarta, hogy rajtakapják. Utolsó csókot lehelt Gærrar jéghideg ajkára, aztán kilépett a házból. Mikor megpillantotta a hajót, ami az urát várta, mindennél biztosabban tudta, mit kell tennie. Ott lesz Gærrar mellett. Az ott a máglyán az ő helye, nem azé a némberé, aki már évek óta nem érdekelte az urát. Nem veheti el tőle senki. Sem az emberek, sem az istenek.

Egyenesen a hajó felé vette az irányt. Még minden csendes volt és mozdulatlan, de tudta, hogy nincs sok ideje hátra, mielőtt a falu népe felébred, és megkezdi a készülődést a szertartásra.

Felmászott a hajóra. A karpereceit a tengerbe dobta, ellenőrizte, hogy megvan-e a kése, majd elrejtőzött a máglya alatt.

Hallotta, ahogy felélénkül a falu, de még jó ideig nem történt körülötte semmi. Tudta, hogy nem fogják keresni, ki is tenné? Ő mindenki másnak csak egy szolga, a háznép meg biztosan örülni fog, hogy végre megszabadul tőle. Az elmúlt napokban is rendre eltűnt, és soha, senki nem járt utána.

Bár a halotti ágy alatt némileg védve volt a jeges északi széltől, így is átfagyott, elgémberedtek az ujjai, és kezdett attól tartani, hogy nem tudja majd véghez vinni a tervét.

Egyre erősödött odakint a hangzavar. Megremegett, amikor Gærrar testét az ágyra fektették. Aztán hozták sorban a többi áldozatot, a nehéz tálakat súlyos koppanással helyezték a halott mellé.

Aztán eljött Svæin számára a leggyűlöletesebb rész. Az az öntelt némber a Halál Angyala elé állt, és elmondta, hogy látja az urát, amint őt várja. Hát abban biztos lehet, hogy az ura egyáltalán nem őt várja! Svæint nem érdekelte, hogy ez mindig így zajlott, nem érdekelte, hogy másokat valóban várta-e odaát az uruk, az a némber az ő helyét bitorolta. Hallotta a tömeg zúgását, ahogy a Halál Angyala elvágta az ágyas torkát.

Végül őt is odafektették a halott mellé. A vére lassan csepegni kezdett, pont mellé, és óh, most minden eddiginél jobban gyűlölte érte azt a nőt.

Aztán lángra kapott mellette a máglya. Tudta, hogy a száraz fa gyorsan ég, ezért cselekednie kellett. Előhúzta a kését.

– Érted, Gærrar! – súgta maga elé. A kést a mellkasa elé tartotta, és úgy járta át a testét a boldogság, ahogy a fegyver hegye a szívét.

Nem maradt mása, csak a hite és a szerelme. Remélte, hogy az istenek kegyesek lesznek hozzá, hiszen tudta, nem a törvényeik szerint cselekszik. Az ő ajándékát nem áldotta meg a Halál Angyala. De bízott benne, hogy az istenek megengedik, hogy urával tartson a Túlvilágon, akármilyen helyet is szántak neki odaát. Bízott Odinban és Freyában.