Igen, akarom - Harmadik rész

~~~***~~~ Négy hónappal később ~~~***~~~

– Jövő héten haza kell utaznom. Anyám születésnapja lesz.

– Ó… – Rain meglepődött. Azt tudta, hogy Wyatt édesanyjának a születésnapja valamikor akkoriban van, mint a férfié, de azt nem, hogy előtte vagy utána. És bár Wyatt szívesen beszélt a gyerekkoráról, ha az került szóba, hogy most milyen viszonyban vannak, zárkózott lett és visszahúzódó, és a fiú nem érezte úgy, hogy erőltetnie kéne a témát. Wyatt minden héten egyszer fél órát beszélt az anyjával telefonon, és noha olyankor mindig félrevonult, a fiú azért elcsípett egy-egy foszlányt azokból a beszélgetésekből. Először arra gondolt, hogy a nő nem is tud róla, hogy a fia meleg, de ezt a gondolatot gyorsan elvetette, mert elképzelése sem volt róla, hogy lehetne ezt ennyi időn át titokban tartani, főleg úgy, hogy Wyattnek nem egy hosszabb kapcsolata volt. Aztán az is megfordult a fejében, hogy azért hűlt ki a kapcsolat köztük, mert a nő nem fogadta el fia másságát, de ez sem tűnt reális oknak. Talán tényleg csak a távolság miatt van, ahogy Wyatt mondta. – És hány éves lesz?

– Hatvanöt.

– Elég fiatalon szült.

– Akkoriban ez nem számított fiatalnak. Mondhatni ez volt a normális.

– Veled mehetek? – Hirtelen jött ötlet volt, de a fiú bolond lett volna kihagyni egy ilyen lehetőséget. – Szeretném megismerni a nőt, aki világra hozott.

– Nem hinném, hogy ez jó ötlet.

– Nem tudja? – vonta fel a szemöldökét Rain. Tehát mégiscsak az első megérzése volt helytálló.

A férfi csak megrázta a fejét.

– Wyatt…

– Nem akarom sokkolni szegényt. Szerintem szívrohamot kapna, ha megmondanám. Nem akarom őt is elveszíteni. Apám halála után teljesen összeomlott. Persze erős nő, azóta összeszedte magát, de…

– Ne értsd félre, kívánom, hogy édesanyád még száz évig éljen, de biztos vagy benne, hogy azt akarod majd, hogy ő is úgy haljon meg, hogy nem tud rólad?

– Rain…

– Ha tőle örökölted a természeted, biztos vagyok benne, hogy megértené. Az én szüleim is megértették.

– Csak az pont egy generációnyi különbség.

– Nem olyan sok az.

– Hagyjuk ezt, Rain.

– Ne haragudj, én csak elképzelni sem tudom, hogy lehet ezt csinálni. Ennyi időn keresztül hazudni… évtizedek óta…

– Kösz, ez most nagyon jól esett…

– Ne haragudj! Nem úgy gondoltam.

– De úgy gondoltad – morogta Wyatt, és fel akart kelni az ágyról, de Rain a karjánál fogva visszarántotta.

– Nem mész sehova. Nem úgy gondoltam, és neked nincs okod haragudni. Több komoly kapcsolatod is volt, és te soha nem beszéltél az édesanyádnak arról, hogy ki miatt vagy boldog vagy éppen szomorú? Én nem értem, hogy lehet ezt kibírni. Egy évben egyszer látogatod meg, és amikor beszéltek, az olyan, mintha egy hivatalos tárgyalást bonyolítanál. – Wyatt szemöldöke a homlokára szaladt, mire a fiú megvonta a vállát. – Nem akartam hallgatózni, de fél éve itt élek, elkerülhetetlen volt. Nem olyan nagy ez a lakás. Nem gondolod, hogy az asszony, aki felnevelt, és akit te nagyon is szeretsz, az alapján, ahogy a gyerekkorodról meséltél, nem ezt érdemli?

– Ezt nem olyan egyszerű, Rain – sóhajtott fel a férfi. – Anyám egy kis tanyán él, egy olyan helyen, ahol az ilyesmi még bűnnek számít. Még ha nem is a törvény betűje szerint, de egy ekkora közösségben a seriff biztos talál egyéb okot, hogy rád szálljon, ha valami nem tetsző dolog derül ki.

– Valami rossz élmény ezzel kapcsolatban?

– Nem, legalábbis nem emlékszem, de attól még lehet.

– Rendben, ha ott élnél, nem is forszíroznám a dolgot. De te oda már csak látogatóba jársz, és biztos vagyok benne, hogy édesanyád nem ítélne el.

– Nem is ismered.

– De a fiát igen – mosolyodott el Rain. – Vita lezárva, veled megyek. Ha nagyon akarod, majd kitalálunk valamit, hogy ki vagyok és mit keresek ott, de addig úgyis rábeszéllek, hogy elmond.

~~~***~~~

Abban a másodpercben, ahogy megpillantotta az asszonyt, Rain azonnal tudta, hogy kitől örökölte Wyatt a génjeit. A nő egy perccel sem nézett ki ötvennél többnek, és világosan látszott, hogy ehhez nem volt szüksége plasztikai sebészre.

– Kisfiam! De jó téged látni végre! – ölelte meg Wyattet az asszony. Aztán kibontakozott fia karjából, és mintha csak ekkor vette volna észre Raint, összehúzta a szemöldökét. – Nocsak, ki ez a szép szál fiatalember? Csak nem egy másodkézből származó utód? – kérdezte a nő, de hangsúlyából kihallatszott a kételkedés, nyilvánvaló volt, hogy ezt ő sem gondolja komolyan.

– Nem. De nem lehetne, hogy most bemenjünk? Majd később mindent elmondok.

– Hát jól van, de szólhattál volna, hogy lesz még egy vendégünk. Mondjuk szerencséd van, ilyenkor mindig rengeteget főzök. – Az asszony Rainhez fordult, és a kezét nyújtotta. – Nagyon örülök a találkozásnak. Megtudhatnám a neved?

A fiú felnevetett.

– Rainard Fuller, de mindenki csak Rainnek hív. És részemről az öröm, Mrs. Philmore. Már nagyon sokat hallottam önről.

– Igen? Képzelem – vonta fel a szemöldökét az asszony. – De nem kell ám ennyire hivatalosnak lenni, szólíts nyugodtan Bonnie-nak. Na, gyertek be! Nem raktam rendbe a vendégszobát, mert nem számítottam látogatóra, a földszinti kanapé pedig nagyon rozoga, de ami Wyatt szobájában van, azt is ki lehet nyitni, úgyhogy ott alhatsz. Már ha így megfelel – Bonnie a fiúra sandított. – Mert gondolom, te is itt alszol.

– Igen, arról volt szó. Köszönöm, Bonnie – mosolyodott el Rain. Az az érzése támadt, hogy Wyattnek igazán nincs mitől félnie.

*

A vacsora alatt a nő kikérdezte őket arról, hogy hogyan telt az út, hogy milyen az idő a messzi nagyvárosban, elmesélte, hogy milyen volt a termés, hogy milyen nagyobb dolgok történtek errefelé, és igyekezett Raint kifaggatni arról, hogy honnan jött és mivel is foglalkozik.

A vacsora végeztével Wyatt udvariasan bocsánatot kért, és kiment a mosdóba, Bonnie pedig minden bevezetés nélkül Rainnek szegezte a kérdést.

– Szereted?

– Igen, nagyon – bólintott a fiú hezitálás nélkül. Egyértelmű volt a kérdés, ahogy az is, hogy a nő tudja, mi a helyzet.

– Nem vagy egy kissé fiatal hozzá? – kérdezte az asszony, de a Rain arcán átfutó árnyékot látva úgy döntött, inkább nem vár választ. – Tudod, már legalább tíz éve biztos vagyok benne, ha nem több. Próbáltam utalni rá, hogy nyugodtan elmondhatja, de úgy látszik rosszul csináltam, mert nem vette a jelet. Gondolom, most sem az ő ötlete volt, hogy te is gyere.

– Tényleg nem. Komoly küzdelembe került, hogy rábeszéljem.

– Tudod, azt akartam, hogy magától mondja el. Remélem, most már megteszi.

– Hát… azért is vagyunk itt.

– Ne áruld el neki, hogy tudom. Azt akarom, hogy bízzon bennem.

Rain az asszony szemébe nézett. Fájt neki a csalódottság, amit látott a Wyattére annyira hasonlító szempárban.

– Nem az a baja, Bonnie. Attól fél, hogy nem tudnád elviselni. Nem akar megbántani.

– Hogy lehet ennyire… eh… – méltatlankodott az asszony, de nem folytathatta, mert közben Wyatt visszajött.

Még egy órán keresztül beszélgettek, aztán Bonnie közölte, hogy ő most már megy aludni. Gyengéden megpuszilta Wyattet, beleborzolt Rain hajába, aztán magukra hagyta őket.

Rain legszívesebben abban a pillanatban Wyatthez bújt volna, mikor az asszony távozott, de a férfi feszült testtartása láttán visszafogta magát, amíg be nem csukódott mögöttük Wyatt szobájának ajtaja. A férfi ugyan még akkor is zavarban volt, csakhogy Raint már nem érdekelte.

– Ugye nem kell tényleg a kanapén aludnom? – kérdezte a srác Wyatthez simulva.

A férfi karcos hangon felnevetett.

– Amint látod, az ágyam elég szűkös lenne kettőnknek.

Rain körülnézett, egy pillantással felmérve a terepet.

– Jogos. Viszont a kanapén simán elférnénk, hmm? – kérdezte a fiú, félrebiccentett fejjel, és elégedett mosollyal nyugtázta Wyatt bólintását.

– Nyugodtan elmondhatod neki – mondta Rain halkan, elhelyezkedve a férfi karjában, miután megcsinálták az ágyat. – Meg fogja érteni.

– Rain…

– Nem lehetsz ennyire naiv. Mit gondolsz, miért nem kérdezte, hogy honnan ismerjük egymást vagy hogy mit keresek itt? Édesanyád okos nő.

– Ezzel most arra akarsz célozni, hogy tudja?

– Szerintem sejti.

– Rain…

– Na jó, most aludjunk – sóhajtott fel lemondóan a fiú. – Majd holnap folytatjuk. Jó éjt, Wyatt.

~~~***~~~

– Rain sokáig szokott aludni?

Wyatt fuldokolni kezdett a félrenyelt kávétól. Az anyja megütögette a hátát, aztán szelíden dorgálni kezdte.

– Jajjj, fiam, hogy te mekkora mamlasz vagy! – Bár egészen eddig úgy gondolta, hogy megvárja, míg Wyatt önként bevallja neki, hogy meleg, ebben a pillanatban valamiért elszakadt a cérna. Nem akarta tovább kerülgetni a forró kását, épp elég évet pocsékoltak el ezzel az ostoba játékkal. – Már évek óta tudom, hogy a férfiakat szereted. Csak azt akartam, hogy te mondd el. Vagy egymilliószor próbáltalak rávezetni, hogy nyugodtan bevallhatod. De úgy látszik, hiába az egyetem, ezt nem értetted meg. Rain nagyon rendes fiú. Csak éppen egy kicsit fiatalka hozzád.

– Ezt kapjuk mindenkitől – közölte Wyatt borúsan. – A barátainktól, a szüleitől…

– Nos, engem nem érdekel, hány éves, ameddig boldoggá tesz téged. Márpedig csakúgy ragyogsz mellette. Bár nem sűrűn találkozunk, azért az feltűnt, hogy az utóbbi években egyre rosszabbul érezted magad. És nincs borzasztóbb egy anyának, mint azt látni, hogy a gyereke boldogtalan.

Wyatt felsóhajtott. Az anyja tényleg nem sokat tudott az életéről.

– Volt egy hosszabb kapcsolatom. És igen, az utolsó években már tényleg nem voltam mellette boldog, úgyhogy végül kitettem a szűrét.

– Aztán jött Rain.

– Valahogy úgy.

– Emlékszel Bakerékre? Két tanyával arrébb laktak. A férfi egy majd’ húsz évvel fiatalabb lányt vett el. Persze előtte volt egy már felesége, csak megözvegyült. Nagy szerelem volt, a nő végig kitartott mellette, és mikor pár evvel ezelőtt meghalt a férje, nem egészen egy évvel utána az asszony is elhunyt. Na, ezt most nem azért mondtam – próbálta menteni Bonnie a helyzetet, fia elsötétedő tekintetét látva. – Meg amúgy is, nem olyan régen még rendszer volt, hogy ilyen nagy korkülönbséggel kötettek házasságok. Bár igaz, akkor még kiházasították a lányokat. Meg az is, hogy erről már nekem is a nagyanyám mesélt, de lényeg, hogy azért nem olyan különös ez. Csak az számít, hogy szeretitek egymást.

Wyatt válaszolni akart, de léptek nesze hallatszott az emeletről, majd néhány pillanat múlva megjelent Rain, és a férfi felpillantva rá nem tudta elfojtani a mosolyát.

– Jó reggelt! – köszönt a fiú, aztán lehuppant egy székre Wyatt mellé. – Miből maradtam ki?

– Semmiből – mormogta Wyatt.

– Ó, dehogynem! – közölte Bonnie. – Na, nem kell szégyenlősködni. Csináljátok csak nyugodtan, amit ilyenkor szoktatok – fordult el a nő a konyhapult felé.

Rain felnevetett, és csókot lopott a férfi ajkáról, mire Wyatt látványosan zavarba jött, de a fiú már nem volt hajlandó aggódni emiatt. Mivel felszólították, azt csinálta, amit ilyenkor szokott: többnyire le sem vette a kezét Wyattről, és boldogan fecsegett, amikor Bonnie reggeli közben a megismerkedésük és a kapcsolatuk legapróbb részleteiről is kifaggatta őket. Wyatt eleinte megpróbált tiltakozni, de végül kénytelen volt rájönni, hogy esélytelen velük szemben, így egy megadó sóhajjal hagyta, hogy Rain és az anyja szépen kibeszéljék… a jelenlétében.

*

– Nagyon szép hely. Visszajönnél? – Rain ragaszkodott hozzá, hogy a férfi megmutassa neki a birtokot, bár Wyatt szerint semmi érdekes nincs benne, a fiú biztos volt benne, hogy párjának minden zughoz kötődik valami emléke, és ő kíváncsi volt ezekre a történetekre.

– Már nem. Az elején borzalmas volt, de már ott van az otthonom.

– És hogy kerültél olyan messzire?

– Az az egyetem tetszett. Meg aztán…

– Távol itthontól, a nagyvárosban nyugodtan vállalhattad, hogy meleg vagy.

– Igen. Rain…

– Igen?

– Tudtad?

– Mivel anyád tegnap este nyíltan rákérdezett, igen, tudtam.

– És miért nem mondtad?

– Mert Bonnie megkért rá. Azt akarta, hogy magadtól valld be. Hogy bízz benne annyira, hogy tudd, így is szeret.

– De én nem azért…

– Igen, tudom – szorította meg a férfi kezét Rain. – És neki is megmondtam, hogy csak nem akartad bántani. Ettől még nem esett neki kevésbé rosszul. Tényleg, hogyhogy elszántad rá magad? Azt hittem a mai napom még azzal fog telni, hogy téged győzködlek.

– Hát… – kezdte vizslatni Wyatt zavartan a füvet a lábuk alatt. – Nem én mondtam el… végül anya nem bírta tovább…

– Jajj, te! – nevetett fel Rain. – Gondolhattam volna!

– Muszáj bántanod? – morogta a férfi.

– Eszembe sem jutna ilyesmi – húzta magához a fiú egy csókra Wyattet. – Na, nem indulunk azért a tortáért?

~~~***~~~

– Wyatt, mi történt? Valami baj van? – kérdezte aggódva Rain. Minden csodásan alakult, és amikor Bonnie búcsút intett nekik, a férfi még mosolygott, de amint kifordultak a főútra, úgy elkomorult, hogy még a levegő is megfagyott a kocsiban.

– Mi neked ebben a jó? – Wyatt nem bírta ki. Nem akart mogorva és morcos lenni, de amikor szóba került, hogy Rain nagyszülei éppen csak néhány évvel idősebbek az anyjánál, az alaposan elrontotta a hangulatát. Persze mosolyt erőltetett magára, nem akarta elrontani a nő születésnapját, de szembe kellett néznie a ténnyel, hogy hamarosan neki is eljön a születésnapja, és egy évvel megint közelebb kerül az ötvenhez.

– Ez most mi? Már vagy ezerszer megbeszéltük ezt a kérdést.

– Igen, tudom. Csak egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy tényleg élvezel velem lenni. Egy unalmas vénember vagyok, akivel semmit sem lehet csinálni.

– Ez nem igaz. Nagyon sok izgalmas dolgot csinálunk együtt. És nem a szexre gondolok, pedig már az is…

– És a bulizás?

– Mi van vele?

– Nem hiányzik?

– Nem.

– Most még.

– Wyatt, ezt is megbeszéltük már. Ha bulizni akarok majd menni, akkor megyek.

– Ne mondd nekem, hogy nem hiányzik.

– Voltam bulizni azóta is, hogy veled vagyok.

– Nyolc hónap alatt ötször.

– Te jó ég, te számolod?

– És hanyagolod a barátaidat…

– Semmi kedvem olyanokkal lenni, akik képtelenek elfogadni, hogy együtt vagyunk…

– De most kéne élned…

– Wyatt!

– Igen? – kérdezte megszeppenve a férfi. Ez a hangsúly semmi jóval nem kecsegtetett.

– Szeretsz?

– Igen – vágta rá Wyatt gondolkodás nélkül. Ha akart volna sem tudott volna az igazságon kívül mást mondani: Rain ezzel a hangsúllyal el tudta érni, hogy egy összeszidott kölyöknek érezze magát, aki épp most törte össze a szülei legértékesebb porcelán vázáját.

– Akkor hagyd ezt abba! Olyan szép hétvégénk volt, ne akard elrontani. Szeretlek, szeretek veled lenni. Veled tölteni az időmet. Nem hiányzik más, és nem, később sem fog, de ha mégis, akkor újra megígérem, hogy nem fogom visszafogni magam, rendben? – A fiú halk sóhajjal a férfi combjára simította a tenyerét. – Nyolc hónapja, Wyatt. És neked még mindig kétségeid vannak?

– Csak néha…

– Néha se legyenek. Mert mondtam már, nem tágítok mellőled – Rain odahajolt, és megpuszilta a férfi arcát. – Szeretlek. Ha még nem mondtam volna elégszer… – Wyatt végre elmosolyodott, és a fiú elégedett sóhajjal dőlt vissza az ülésre. Be kellett látnia, hogy bármennyire is morgolódott a férfi ilyen kitörései miatt, egy valamit azért kétségtelenül élvezett a bizonytalankodásában: megnyugtatni őt és biztosítani afelől, hogy szereti, törődik vele, és nem akar mást…

~~~***~~~ Egy hónappal később ~~~***~~~

– Szia, megjött… Hát te mit művelsz? – kérdezte Rain, döbbenten megállva a háló ajtajában.

– Összepakolom a cuccaidat.

– De hát miért?

– Mert vége.

A fiú mellkasát eddig ismeretlen fájdalom szorította össze, tüdejéből kiszorult a levegő.

– Mit történt? Mit csináltam? Wyatt, ha…

– Nem csináltál semmit, egyszerűen csak nem működik.

– De igen! Ne mondj ilyet, kérlek! Ha valami gond van, azt beszéljük meg!

– Nincs mit megbeszélni. Vége, és kész.

– Legalább azt mondd meg, hogy miért. Kérlek! – könyörgött a srác. Nem számított a büszkesége, nem akarta, hogy vége legyen. Minden sejtjével szerette Wyattet, elképzelni sem tudta, mihez fog kezdeni nélküle.

– Csak nem működik. – Nem mondhatja el Rainnek, mi történt, mert úgyis ellenkezne, és lenne indoka, legalább ezer, hogy miért ne szakítson vele. Tudta, hogy a fiú mennyire szereti, hogy odavan érte, most is hallotta a hangján. De nem ilyen sorsot szánt neki. Akkor inkább így vet véget a dolognak. Kiteszi az életéből, még akkor is, ha ebbe ő maga pusztul bele. Remélte, Rain elég dühös lesz rá, hogy hamar kiheverje.

*

Rain ereiben megfagyott a vér. Csak állt ott bénultan, azt sem tudva, hogy mit reagáljon. Azt hitte, képes kezelni az ilyen helyzeteket, hogy vannak érvei a szakítás ellen, volt már rá példa, hogy lebeszélte róla partnerét. De az az egy szó még sosem fájt ennyire, még sosem volt ilyen fojtogató érzés azt hallani, hogy nem kell.

– Most elmegyek pár órára. Ha van még valamid, nyugodtan összepakolhatod. A kulcsot majd dobd a postaládába.

Rain összerezzent az ajtó csukódására. Leült az ágyra és csak bámulta a két telepakolt táskát a földön, míg el nem eredtek a könnyei. Először arra gondolt, hogy megvárja Wyattet, és megpróbál vele még egyszer beszélni, de valahogy… tudta, hogy nem lenne értelme.

Nem értette az egészet. Nem az értelmi képességeit haladta meg felfogni a dolgot, az érzései tiltakoztak ellene.

A fiú megtörölte a szemét. Elővette a telefonját, taxit hívott. Bezipzárazta a két táskát, felállt, átment a dolgozószobába, letépett egy cetlit az íróasztalon lévő jegyzettömbről. Utolsó, Wyattnek szóló üzenetét az egyik hűtőmágnes alá dugta, bezárta maga mögött az ajtót, és búcsút intett élete eddigi legszebb kilenc hónapjának. A kulcsot a postaládába dobta, ahogy a férfi kérte, és a közel negyed órát, míg a taxi megérkezett, az utcán szobrozva töltötte el.

*

Amikor Wyatt hazaérve megtalálta a papírlapot a hűtőn, a szíve kihagyott néhány ütemet. Ő akarta, mégis… annyira fájt. Hiszen imádta a fiút, minden rezdülését, de pont ezért kellett elküldenie.

Nem néztem körül. Ha itt maradt valami, küldd utánam postán, de ha a kukába hajítod, az sem érdekel.

Rain

A fiú utolsó üzenete a fiók mélyére került, Wyatt pedig végre megengedte magának, hogy sírjon, mint egy gyerek…

Másnap felhívta Tomot. Képtelen volt magában tartani a fájdalmát, és Eddie-re meg Adamre nem számíthatott. A fejéhez vágták volna, hogy igazuk volt, pedig nem is, és Wyatt nem érezte úgy, hogy képes lenne elmagyarázni a helyzetet.

Tom viszont meghallgatta, aztán nemes egyszerűséggel közölte, hogy egy seggfej, és megpróbálta rábeszélni, hogy béküljön ki a fiúval. De Wyattet képtelenség volt meggyőzni, ahogy az elkövetkezendő időszakban is hiába próbálkozott, a férfi szilárdan hitte, hogy Rainnek jobb lesz nélküle, különben is, a fiú már biztos rég elfelejtette…

~~~***~~~ Három hónappal később ~~~***~~~

– Nem lenne jó, ha kimozdulnál végre egy kicsit itthonról?

– Nincs kedvem.

– Szegénykém. Beszélned kéne végre vele. Miért nem kérdezed meg, mi volt az igazi ok?

Rain csak lehunyta a szemét. Igen, az lenne a legjobb. De nem merte. Már nem. A szakítás után egy egész hónapjába telt, hogy annyira képes legyen összeszedni magát, hogy a kötelességeivel tudjon foglalkozni. Abban az időben nem egyszer gondolt rá, hogy nem kéne annyiban hagynia, mert Wyatt tartozik neki a tényleges magyarázattal, de akkor még nem lett volna képes elviselni még egy elutasítást, azóta pedig… folyton csak az járt a fejében, hogy mi van, ha a férfi már talált valaki mást?

– Mert félek olyasmit hallani, amin nem lehet változtatni…

– Nem tudom elképzelni, mi lenne az, amin nem tudnál változtatni.

Rain beharapta a szája szélét. Már annyi minden megfordult a fejében az elmúlt hónapokban, persze ostobaságok, ő is tudta, de nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Szenvedett Wyatt nélkül, és sejtelme sem volt róla, mi késztette rá a férfit, hogy elküldje. Úgy tűnt, hogy jól megvannak, aztán egyik pillanatról a másikra… És hiába beszélt erről Luce-szal, ő sem tudott tanácsot adni. A szüleit nem merte kérdezni, a fiúk meg csak piszkálták volna. Egyedül volt és magányos, és hiányzott neki a férfi.

– A helyzet így sem változik – folytatta halkan a nő, miután nem kapott választ. Bár nem helyeselte Rain választását, és sokáig reménykedett benne, hogy csupán múló szeszély, az, hogy az ő mindig vidám kisfia ennyire kínlódott, nagyon nem volt rendben. És ha Wyatt kell hozzá, hogy helyre jöjjön, hát legyen. Rain könnyen esett szerelembe, de épp olyan könnyen jutott is túl a csalódásain, két hétnél tovább még senki után nem bánkódott. És az, hogy már hónapok óta ennyire maga alatt van, hogy búskomor – sőt, meg merte kockázatni, hogy depressziós –, a napnál is világosabbá tette, hogy milyen sokat jelent neki a férfi. Már nem egyszer gondolt rá, hogy ő maga keresi meg Wyattet – mert Rain megérdemli a magyarázatot. De megfogadta, hogy nem avatkozik a gyerek dolgába, bármilyen őrültséget is csinál.

– Jobb lenne, ha tudnád. Akkor vagy meggyőzhetnéd, vagy ha olyasmiről van szó, megnyugodhatnál végre.

– Ha akkor nem mondta el, szerinted most elmondaná?

– Eltelt három hónap. Talán azóta ő is másképp látja. Ha tényleg arról van szó, amitől félsz, sosem bocsátanád meg magadnak, hogy magára hagytad – simogatta meg a nő a fia haját. Rain nem nagyon beszélt erről az egészről, de volt néhány félbehagyott mondata, amiből arra a következtetésre jutott, hogy a fiú attól tart, Wyattnek esetleg valami baja van, amivel nem akarja őt terhelni.

Rain összeszorított szemhéjjal bólintott. Már megint a sírás szélén állt, mint már annyiszor az elmúlt időszakban.

Az asszony lemondó fejcsóválással magára hagyta a fiát. A szorosan összezárt szemek, a pengevékonnyá préselt ajkak azt jelentették, hogy Rain befordult, és nem hajlandó tovább beszélni a témáról, vagy egyáltalán bármi másról. Ilyen sem volt soha azelőtt…

~~~***~~~

Talán a véletlen volt, talán a Sors akarata, de még azon a héten egymás közelébe sodródtak.

Maxnek végre sikerült kimozdítania otthonról Raint, persze nem egyedül érte el a nagyszerű eredményt, de a melegek jogairól szóló kerekasztal beszélgetésen végül csak ő vett részt a fiúval.

Amikor Rain megpillantotta Wyattet, a szíve is felhagyott a dobogással. Most, hogy itt volt… ilyen közel, pár lépés távolságra, a fiú rájött, hogy sosem lesz túl rajta. Igaza van az anyjának: beszélnie kell vele. Körülnézett, biztos volt benne, hogy a férfi nem egyedül van ott. Kereste, hogy kivel lehet, mert a gyomra összeszorult a gondolatra, hogy Wyatt talán az utódjával érkezett ide, és megnyugodott, amikor csak Tomot pillantotta meg a férfi közelében.

– Rain? – kérdezte Max ijedten, látva, hogy a fiú arcából kifutott a vér. – Mi a baj? – amikor nem kapott választ követte barátja tekintetét. – Oh, sajnálom. Elmenjünk? Rain?

– Nem – rázta meg a fejét a fiú. – Ha már így alakult, ideje rendezni a helyzetet.

A srác gyors léptekkel szelte át a termet, megállva a férfi háta mögött.

– Wyatt.

A szólított összerezzent a jól ismert hangra. Lassan fordult meg, egyáltalán nem volt felkészülve egy ilyen találkozásra.

– Rain. Mit keresel itt?

– Az most mellékes. Tartozol nekem a magyarázattal, és itt az ideje, hogy megkapjam.

– Számít ez, Rain?

– Nagyon is számít.

– Figyelj, sem a hely, sem az idő… – de a férfinak nem volt ideje befejezni a mondatot, Rain ugyanis karon ragadta, és elkezdte húzni maga után.

– Kifelé! – mordult a fiú a mosdóban az egy szem szerencsétlenre, aki bent tartózkodott, mire a harminc körüli férfi megszeppenve olyan gyorsan végzett a dolgával, amilyen gyorsan csak képes volt rá, és magukra hagyta őket. Rain gondolkodás nélkül zárta be az ajtót, aztán keresztbefont karral megállt Wyatt előtt.

– És most elmondod szépen, hogy miért hajítottál ki. És nem akarom azt hallani, hogy nem működött, mert nagyszerűen működött.

Wyatt csak most döbbent rá, hogy mennyire szíven üthette a fiút a szakítás, ha akkor nem volt képes előcsalni a torkából ezt a hangnemet, amitől a legvérengzőbb oroszlán is kezes báránnyá szelídült volna. Semmi esélyt nem látott rá, hogy ezúttal elbagatellizálja a dolgot.

– Mikor nála jártunk, anyám mesélt a szomszédról. Ott is nagy volt a korkülönbség, de a nő annyira szerette a férfit, hogy egy évvel a halála után követte őt, mert képtelen volt meglenni nélküle. Aznap, amikor elküldtelek, kiderült, hogy az egyik velem egykorú kollégám elhunyt szívrohamban. Nekem pedig csak az járt a fejemben, hogy ha egy látszólag teljesen egészséges emberrel ilyesmi történhet, akkor én sem vagyok biztonságban. Pánikba estem. Nem akartam, hogy velünk is így legyen, hogy téged is felemésszen a bánat, ha én… – a férfi zavartan, lehajtott fejjel elhallgatott. Rainnek beletelt néhány percébe, míg felfogta a dolgot, de miután ez megtörtént, csak mérhetetlen dühöt és keserűséget érzett.

– Ezért? – kérdezte hidegen. – Te nem vagy normális! – fakadt ki a fiú, aztán otthagyta a ledöbbent férfit. Kifelé menet belebotlott Maxbe.

– Én most megyek, de te maradj, ha akarsz.

– Veled megyek. Ilyen állapotban nem hagylak egyedül mászkálni.

*

– Megtudtad mi történt? – tette fel végül a kérdést félénken Max, jó néhány perc néma séta – vagyis inkább őrült rohanás – után.

Rain keserűen felnevetett.

– Meg.

– És? Miért szakított veled?

– Mert bepánikolt.

– Mitől?

– Jobbára a semmitől.

– Ezt nem értem.

– Valami férje után halt nőről, meg egy szívrohamot kapott kollégáról beszélt, meg hogy nem akarta… eh, nem is értem! Teljesen becsavarodott! Hogy lehet ennyire seggfej???

– Rain…

– Igen, rohadtul dühös vagyok rá! El sem tudod képzelni, mennyire!

– De azért még szereted?

– Minden légvételemmel.

– És akkor mi lesz?

– Nem tudom. Először le kell higgadnom, mert ha most a szemem elé kerülne, tuti megfojtanám!

Max meg sem próbálta lecsitítani barátját. Hagyta, hogy a fiú felváltva dühöngjön, keseregjen, vagy hitetlenkedjen, de legalább már nem sírt. Egész éjjel vele volt, és csak akkor hagyta magára, mikor a sokadik pohár bor után Rain elaludt végre.

~~~***~~~

Az a tizennégy nap Rain életének leghosszabb két hete volt. Őrülten dühös volt Wyattre, és szerette volna jól megmondani neki a magáét, közben semmi másra nem vágyott, mint a férfi karjába vetni magát. A fiú biztos volt benne, hogy nincs más – ha lenne, akkor Wyatt nem engedte volna, hogy úgymond elrabolja, és nem nézett volna rá olyan végtelenül zavartan.

Nem tudta, hogyan lenne képes odaállni a férfi elé, és közölni vele, mit gondol, mert tisztában volt vele, hogy abban a pillanatban elgyengülne, amint meglátná.

Az elszántság végül négy pohár tequila, és egy üveg pezsgő után érkezett meg. Rain a srácokkal volt a Moonban. Luce és Anton nem is értették, hogy mi vitte rá a fiút, hogy végre elmenjen velük szórakozni, ráadásul pont arra a helyre, ahol megismerte Wyattet. Rain ugyanis nem mondott semmit, és Maxszel is megígértette, hogy hallgat, így rendesen kiakadtak, amikor a fiú az éjszaka közepén, a hangulat tetőfokán egyszer elrohant. Csak Max nézett elnéző mosollyal barátjuk után – ő pontosan tudta, hova ment a fiú.

*

Rainnek úgy tűnt, mintha már órák óta nyomná a csengőt. Végtelennek érezte az időt, mire motoszkálás hallatszott bentről.

– Ki az? – Wyattnek a leghalványabb ötlete sem volt arra nézvést, hogy ki akar ennyire veszettül bejutni hozzá hajnali kettőkor, de akárki is volt az, túl kitartóan tenyerelt a csengőre, és a férfi tartott tőle, hogy ha nem nyitja ki az ajtót, még a végén botrány lesz belőle a házban.

– Rain vagyok. És engedj be!

Wyatt ösztönösen fordította el a kulcsot a zárban.

– Te részeg vagy – állapította meg a férfi. – Jobb lenne, ha hazamennél.

– Igen, részeg vagyok – mondta Rain, ahhoz képest meglehetősen tisztán, hogy mennyit ivott. – De nem megyek sehova. Ha gondolod, az orromra is csaphatod az ajtót, de akkor addig fogom rágni a küszöböt, míg be nem jutok alatta, mert ezt tisztáznunk kell.

Wyatt halk sóhajjal félreállt az ajtóból, beengedve a fiút.

– Miért jöttél?

– Azért, hogy elmondjam, hogy kurvára rosszul döntöttél! De tudod, mit? Teszek rá! Mert hiába cseszted szét az elmúlt három hónapom, akkor is szeretlek!

– Rain…

– Csak tudod, nincs igazad. Igen, meghalhatsz holnap szívrohamban, kiderülhet, hogy valami lassan ölő nyavalyád van, de a fejedre eshet egy tégla, vagy beléd rohanhat egy őrült. És mindez velem is bármikor megtörténhet, mégsem élhetünk úgy, hogy folyamatosan féltjük egymást és magunkat.

– Rain…

– Szeretlek annyira, hogy belepusztuljak, ha valami bajod esik, de Wyatt… akkor sem csinálhatsz ilyet… Ha szeretsz, akkor nem veheted el tőlem, ami jár nekem…

– Ez nem így működik, Rain.

– De igen, pontosan így működik. Az elmúlt hetekben is én… – a fiú felsóhajtott, elharapta a mondat végét. Közelebb lépett, a férfi homlokának támasztotta a sajátját. – Tudom, hogy generációnyi hónap van kettőnk születési dátuma közt, de azért nem kéne folyton elfelejtened, hogy felnőtt vagyok. Talán nincs annyi minden a hátam mögött, mint neked, valóban nem éltem annyit, de Wyatt, vannak dolgok, amik nem függenek a kortól. Kellesz nekem, és bármennyi idő is jut nekünk, annak minden percét akarom. Ne küldj el!

Wyatt gyengéd csókja azonnal felperzselte a vérét. Sóvárgott a férfi ujjainak könnyed érintése után. Nem volt még senki, akire ennyire vágyott volna. Reszketett a finom simogatástól, és pillanatok alatt elvesztette a fejét. Szinte letépte Wyattről a ruhát, marta a férfi ajkait. Úgy tűnt a hálószoba fényévekre van, eljutni odáig valódi kínszenvedés volt, és Rain elégedetten nyögött fel, mikor a férfi cseppet sem finoman lelökte az ágyra.

– Kívánlak – sóhajtott fel a fiú, kipirult arccal, zihálva, pedig valójában még nem is történt semmi. – Nem is tudod, mennyire kívánlak!

– Rain…

A fiú lehunyta a szemét.

– Meg se forduljon a fejedben!

Nem kellett többet mondaniuk, hogy értsék egymást. Rain remegve sóhajtozott Wyatt csókjai alatt, miközben végig csak azután az egyetlen pillanat után áhítozott, amikor a férfi végre beléhatolt, óvatosan, talán túl óvatosan is…

– Még – nyögte a fiú, de nem várta meg, hogy Wyatt mozduljon, lábait a férfi dereka köré kulcsolva húzta közelebb őt magához. Az elmúlt hónapokban csak erre vágyott, érezni magában Wyattet, a teste mélyén a forró lüktetést, érezni, ahogy minden, egyre erőteljesebb lökés egyre közelebb viszi a beteljesüléshez, míg végül szétrobban az ereiben a gyönyör, és ő nem képes másra, mint elveszni a saját szívének tébolyult lüktetésében. Wyatt zihálva omlott Rain mellkasára, és a fiú nem is engedte mozdulni. Olyan szorosan ölelte a férfit, hogy Wyatt úgy érezte, a srác összeroppantja.

– Szeretlek – súgta Rain fülébe, mire a fiú halkan felsóhajtott.

– Én is téged.

*

– Ha akkor nem dobsz ki, pont ma lenne egy éve, hogy együtt vagyunk – suttogta Rain, talán órákkal később. – Hát nem ironikus?

– Rain…

– Téged választottalak. Veled akarok lenni. A huszonnégy év ellenére is. És nem érdekel, hogy a szüleim pont attól félnek, amitől te is, hogy a barátaid látni sem akarnak, mert azt hiszik, bántani foglak, hogy az enyéim ugyanezt gondolják rólad. Bár lehet, hogy ezek a vélemények az elmúlt időszakot figyelembe véve változni fognak… Nos, azt nem tudom, hogy jó vagy rossz irányba, de nem is izgat.

– Szóval, azt mondod, hogy egy év? – mosolygott a fiúra Wyatt.

Rain bólintott.

– Akkor ezt meg kell ünnepelni, nem?

A fiú elvigyorodott, és a férfi ajkára hajolt. Éppen ötlete is volt rá, hogyan ünnepeljenek.

Vége

Előző fejezet                                                                                                                                                          Következő fejezet