Joshua összerendezett egy kupac papírt az asztalán – már harmadszor. Az élek és a sarkok tökéletesen illeszkedtek egymáshoz. A kényszeres pótcselekvés a nyugtalanságát hivatott eloszlatni, elég kevés sikerrel. A férfi az órára pillantott: még három perc. Trevor persze mindig pontosan érkezik, ő jött korábban, ami más körülmények között nem is gond, lett volna mivel lekötnie magát, ám ezúttal képtelen volt másra koncentrálni, mint arra, hogy mi van Trevorral.
Nem tudta, miben reménykedjen. Abban, hogy minden Trevor vágyai szerint alakul, és jól haladnak azzal a férfival, vagy inkább abban, hogy összeomlottak a férfi vele kapcsolatos tervei. Nem tudta eldönteni, minek örülne jobban. Vagyis tudta, mit akar. Boldognak látni Trevort, de egyre jobban zavarta, hogy ehhez nem lehet ő az eszköze. A féltékenység a tüdejébe mart, levegőhöz is alig jutott. Megőrjítette a kettősség, hogy érzi kicsúszni a lába alól a talajt, miközben két dologban teljesen biztos volt: ha nem lenne a pszichológusa, akkor sem tudná vállalni egy kapcsolat terhét Trevorral, és soha, senkiért nem hagyná el Davidet.
A férfi egész hétvégén annyira igyekezett a kedvében járni, mindent megtett, hogy oldja a feszültségét. Türelmes volt és odaadó, és ami a legfontosabb, nem faggatta. Tudomásul vette, hogy nem beszélhet róla, és tiszteletben tartotta, még akkor is, ha jobban hatott a kapcsolatukra, mint kellene.
Mint közel egy évvel ezelőtt, amikor annyira kikészült Trevor öngyilkossági kísérlete miatt, hogy végül kénytelen volt szakemberhez fordulni. A teljes igazságot persze nem árulta el, bár kolléganője érezte, hogy van még valami, nem tudta belőle kiszedni. Pedig az volt a fordulópont.
Nem hirtelen döbbent rá, nem akkor, mikor felhívták azzal, hogy Trevor kórházban van, és nem is akkor, mikor megtudta, hogy a férfi őt jelölte meg értesítendő személyként. A tény lassan, a beszélgetések alatt osont a tudatába.
Talán akkor kellett volna másképp döntenie. Ha tisztességes és őszinte magához, akkor minden veszély ellenére is átadja másnak Trevort, csakhogy képtelen volt rá. Ismerve a férfi múltját, még mindig vele bírta a legjobban, ráadásul amikor megemlítette neki a lehetőséget, Trevor határozottan elutasítóan viselkedett, és Joshuának még azzal is komolyan meg kellett küzdenie, hogy megértesse vele, nem azért akarja lepasszolni, mert elege van belőle.
Trevor sosem árulta el, mi volt a kísérlet oka, ő pedig úgy érezte, a többivel már meg tud birkózni egyedül is. Kolléganője szerint kudarcként élte meg a történteket, amivel ő is egyetértett, és ennek tudta be az érzései változását is. Legalábbis igyekezett minden más lehetőségre csukva tartani a szemét. Remélte, hogy idővel elmúlik, ha túljut a sokkon. Elvégre Davidhez tartozik, Trevor pedig amúgy is kliense.
Csakhogy a helyzet nem akart változni, a jelenlegi fejlemények pedig minden tekintetben egyre jobban megingatták…
Joshua összerezzent a szolid, gyenge kopogásra, és szüksége volt néhány pillanatra, hogy visszatérjen a valóságba.
– Jöjjön – kiáltott, aztán felállt, és a belépő Trevor elé sietett. – Üdvözlöm! – mosolygott a férfira, majd a szokásos módon a fotel felé intett. – Foglaljon helyet.
Nem tudta eldönteni, mit lát a férfi arcán, zavartságot, csalódottsággal vegyes kiábrándultságot vagy a kettő valamiféle keverékét, de akármi is volt az, nem pozitív élményre utalt.
– Hogy telt a hétvégéje?
– Azt hiszem, elijesztettem Davidet.
– Ezt miből gondolja? – kérdezte automatikusan Joshua, mielőtt a kimondott név eljutott a tudatáig, és szöget ütött a fejébe. Akkor viszont egy pillanatra elakadt a lélegzete, és csak az volt a szerencséje, hogy Trevor épp nem nézett rá, különben észrevette volna, hogy kizökkent.
Nem mintha nem szaladgálna a városban kismillió David, de Joshua emlékezett, hogy jellemezte Trevor az első alkalommal a férfit, és hogy neki akkor is az ő Davidje jutott eszébe.
– … olyan különösen viselkedett, amikor elköszöntünk egymástól. És egész hétvégén nem keresett.
Joshua nyelt egyet. Észnél kell lennie. Ez még amúgy is csak kósza gyanú, többet kell megtudnia.
– Mit is mondott, hol dolgozik?
– Egy melegbárban. Valami ruhás neve van.
– Black Dress?
– Az lesz az – bólintott Trevor. – Ismeri?
– Igen.
– Akkor talán őt is ismeri.
– Talán – hagyta rá Joshua, de közben olyan erősen szorított a mellkasa, hogy úgy érezte, mindjárt összeroppan. A sejtés lassan bizonyossággá vált, ő pedig egyszerűen nem akarta elhinni. A felismerés görcsbe rántotta a gyomrát, elszorította a torkát, ellopta a hangját és a levegőjét. Vasabroncsként szorította a mellkasát, és lassan ölő méregként szivárgott a sejtjeibe.
David ismerkedik.
Nem értette. Azt hitte, minden rendben van köztük…
– Joshua?
A férfi összerezzent Trevor hangjára. Felpillantott, próbálta állni a kíváncsi tekintetet.
– Elnézést, csak eszembe jutott néhány emlék – igyekezett magára erőltetni egy mosolyt. – De régen jártam ott, és akkor sem a személyzettel foglalkoztam.
Nem tudta, mihez kezdjen. Egy ilyen helyzetre nem lehet felkészülni. Erre sehol sem tudják megtanítani az embert.
Legszívesebben nekiesett volna Trevornak, hogy mégis mit akar az ő pasijától, miközben ugyanezt akarta tenni Daviddel, és még csak nem is azért, mert ő a párja…
Nem akarta elárulni magát, még nem. Nem, amíg ezt az egészet nem tisztázza Daviddel.
– Viszont lehet, hogy ez megmagyarázza, miért nem kereste. Ezek a helyek meglehetősen forgalmasak hétvégente. Talán túl fáradt volt. Vagy az is lehet, hogy van valakije.
A változást látva Trevor arcán azonnal elátkozta magát, amiért ez kicsúszott a száján. A férfi arcán mély csalódottság suhant át, megrándult a szája széle, a következő pillanatban pedig visszatért a zárkózott, semleges kifejezés, amit Joshua annyira jól ismert, és amit nem akart újra látni…
– Sajnálom – nyögte ki. – Nem akartam elkeseríteni.
Trevor megrázta a fejét.
– Ha így van, jobb is, hogy felnyitotta a szemem. Magamtól ez eszembe se jutott volna. Csak hát… nem akarom elhinni, hogy átvert…
– Nem biztos, hogy rossz szándék vezette – igyekezett menteni a menthetőt Joshua, bár a lelke mélyén egyetértett Trevorral. Ő is átverve érezte magát.
– Akkor eddig miért nem mondta?
– Sok oka lehet.
– Például mi?
– Erre sajnos nem tudom a választ – rázta meg a fejét Joshua, bár őt is nagyon érdekelte a magyarázat. – Ezt vele kell megbeszélnie. – Ahogy neki is…
– Tudja – Trevor hangja keserű volt, akárcsak az arcán feltűnő, fájdalmas fintorba torzuló mosoly is – hosszú ideje ő volt az első, akit közel mertem engedni magamhoz.
(Rajtad kívül)
Az első, akit beengedtem a lakásomba…
(mert téged nem kérhetlek)
Reméltem, hogy ő lehet az…
(mert te nem lehetsz…)
Trevor hangja elhalt, a férfi lehunyta a szemét, és egy egész picit megrázta a fejét, mintha csak egy kellemetlenkedő bogarat akarna elhessegetni. – Biztos félreértettem – súgta, és Joshua szinte érezte, ahogy a remény elszivárog a lelkéből.
– Én… – kezdte volna, de Trevor ellentmondást nem tűrően félbeszakította. Bezárta a kaput, visszavonult, ő pedig ismét kívül rekedt.
– Amikor szombaton elmentem vásárolni…
Joshua aprót sóhajtott. Megkönnyebbült egy kicsit. Ezúttal kivételesen nem bánta, hogy a hátralévő időt semleges csevegéssel töltötték…
– Szia! – ült le David Trevor mellé. A fiú rámosolygott, szolidan, de szívből, látszott, hogy várt rá, mégis mintha valami különös tartózkodást érzett volna mögötte, és már előre sajnálta, hogy meg fogja bántani. Ezúttal tényleg. – Ma sajnos nem nagyon érek rá, csak egy gyors kávé fér bele, ha benne vagy.
(Joshuának ezek szerint igaza volt)
Trevor bólintott, az ajkáról leolvadt a mosoly, és a nyilvánvaló csalódottság az arcán összeszorította David szívét. Szerette volna átölelni, megvigasztalni a fiút, de tudta, hogy hiba lenne.
– A múltkori hely jó lesz? – Trevor újra bólintott. Többet nem is szóltak egymáshoz, és David majd’ megőrült a csendtől. Ő beszélgetni akart, arra vágyott, hogy minden ugyanúgy legyen, mint péntek előtt, nem akarta, hogy megváltozzanak a dolgok, de ehhez már késő volt.
– David… – Trevor hangja halk volt és elhaló, a férfi pedig meglepetten kapta fel a fejét. Már előttük gőzölgött a kávé, de a rendelésen kívül egyetlen szó sem hangzott el.
– Igen?
– Ha el akarsz tűnni az életemből, most tedd meg. Most még talán túlélem – mosolyodott el halványan, erőtlenül a fiú.
– Eszemben sincs ilyesmi – rázta meg a fejét David, és a felháborodás, amit érzett, őszinte volt. – Egyáltalán miből gondoltad?
Trevor megvonta a vállát.
– Különösen viselkedsz. Már pénteken is…
– Nem fogok eltűnni – ígérte David, és komolyan is gondolta. – Tényleg csak összejöttek a dolgok – tette még hozzá. Bár nem akart hazudni a fiúnak, sem az idő, sem a hely nem volt alkalmas, hogy megbeszéljék, melyikük mit érez. Nem volt választása, mert annak még a gondolatától is kirázta a hideg, hogy soha többé ne lássa a fiút.
Időt akart nyerni, mindkettőjüknek. Meggyőződése volt, hogy ez Trevor részéről nem több, mint valamiféle rajongás, amiért segített neki, és mellette maradt utána is. Tudta, hogy a fiúnak nem igazán vannak barátai, talán még ismerősei se nagyon. Bár nem árult el sokat magáról, nyilvánvalóvá tette a viselkedésével, mennyire hiányoznak a kapcsolatok az életéből.
A pasik, akikhez szokott, teljesen mások voltak. Többségük tele önbizalommal, még aki nem, az is megpróbált úgy tenni, mintha, csak hogy legalább egy numera összejöjjön, mindig mindenki a legjobb formáját akarta mutatni. De Trevor… benne volt valami megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan. David a fiút nézte, a zavartan lesütött tekintetet, az ideges, tétova mozdulatokat, amivel a kávéját kevergette, és Ana jutott eszébe. Ő tudott ennyire végtelenül elveszett lenni. Talán éppen ezért vonzódik hozzá, ezért tetszik neki, ezért nem akarja elengedni, bár ez tulajdonképpen nem is számított.
– Kérdezhetek valamit? – rántotta ki Trevor hangja a merengéséből.
– Persze – vágta rá David.
– Van valakid?
(Kérlek, mondd, hogy nincs)
David nem válaszolt azonnal. A meglepetéstől teljesen ledermedt. Az igazat kéne mondania, de tudta, azzal végleg megölne valamit a fiúban. A hallgatása viszont beszédesebbnek bizonyult nála.
– Értem. – David hallotta Trevor hangján, hogy teljesen megsemmisült. – És ezt miért nem mondtad eddig?
David lehajtotta a fejét, egyszerűen nem tudta állni a fiú tekintetét.
– Nem tudom. Csak… nem került szóba.
– Azt hiszem – Trevor felállt, pedig a kávéscsészéje még félig tele volt –, hogy teljesen félreértettelek. Sajnálom – mondta, azzal elindult kifelé a kávézóból.
Davidnek beletelt néhány másodpercébe, mire felfogta, mi történik. Pénzt dobott az asztalra, és a fiú után eredt. Trevor gyors léptekkel távolodott, és David hiába kiabált, mintha meg se hallotta volna. A férfi utána iramodott, Trevor már majdnem a következő sarkon járt, mikor utolérte.
– Várj már! – kapta el a karját, és azzal a lendülettel vissza is fordította maga felé. Bár Trevor szemében könnyek csillogtak, a tekintete jéghidegen villant rá, David keze pedig bénultan lehanyatlott.
– Ne haragudj – sóhajtotta. – De nem akartam, hogy… – David megrázta a fejét. – Nem teljesen értettél félre. Kedvellek, vonzódom hozzád, de…
– Őt szereted.
David bólintott.
– Nem tenném ezt vele, így nem. Ha csak szexről lenne szó… – David maga sem értette, miért magyarázkodik, hogy miért nem akarja elengedni a fiút.
– Szóval ha nem kedvelnél, akkor dughatnánk?
– Ha dugtunk volna, akkor nem beszélgetnénk. És hidd el, ez sokkal többet jelent.
(Igazad van. Túl sokat is)
– Az nem olyan biztos – morogta Trevor, azzal elfordult, és elindult.
– Várj! – kérte David, de a fiú nem reagált. – Nem tehetek arról, amit érzek – mondta halkan, de a szavai elvesztek a semmiben. Trevor talán nem is hallotta őket, bár talán már úgysem számított.
Nem tagadhatta, hogy össze van zavarodva. Felkavarták a történtek, persze szükségszerű volt, tudta, hogy jobb lett volna, ha ő mondja el, csak tényleg meg sem fordult a fejében, hogy számítana. Nem tudta, miért nem említette, talán valahol ugyanazért, amiért Joshnak sem mondta el, hogy szerezett egy új barátot…
Hazáig bírta. Akkor megpróbálta felhívni Trevort, de csak a hangposta felelt. Egy óra múlva tett egy újabb kísérletet, hagyott még egy üzenetet, de nem érte be ennyivel, küldött egy sms-t is.
Beszéljük meg, kérlek!
Nem kapott választ. Újabb óra múlva küldött még egy üzenetet.
Rendben, most nem akarsz velem beszélni, megértem. Csak annyit írj, kérlek, hogy rendben leszel!
Huszonkét perccel később érkezett a felelet.
Rendben leszek
Nem nyugtatta meg teljesen. Valamiért borzasztóan aggódott, nyomasztó érzés költözött a gyomrába. Félt, és még csak azt sem tudta megmondani, mitől…
Joshua alig várta, hogy hazaérjen. A délutáni kliensei közül ketten szóvá is tették, hogy nem figyel eléggé. Azzal mentette ki magát, hogy biztos bujkál benne valami. Az végül is igaz volt, hogy rosszul érzi magát.
Egymilliószor felidézte, mit mesélt Trevor arról, hogyan ismerkedtek meg. Az is annyira Davidre vallott, a segítség, ő pedig nem értette, hogy nem fogott hamarabb gyanút. Hiszen tudta, hogy mindketten ugyanazzal a busszal járnak. Trevor azóta, hogy új helyre költöztette a rendelőt, hogy közelebb legyen a lakásukhoz, David pedig azóta, mióta Ana újra kórházban van.
Nem akart Davidnek esni. Finoman akarta kifaggatni, nehogy a férfi azt érezze, vádolja valamivel. De amikor belépett az ajtón, és David kijött elé, hogy megölelje, ingerülten söpörte le magáról az érintését.
– Mi a baj? – kérdezte döbbenten a férfi, de Joshua nem válaszolt. Levette a kabátját, a cipőjét, bement a nappaliba, próbálta húzni az időt, hogy megnyugodjon, sikertelenül.
– Josh… mi történt? – faggatta tovább David. Egészen közel állt hozzá, Joshua érezte a teste melegét, de ezúttal nem nyugtatta meg. Szikrázó szemmel pördült a férfi felé.
– Mondd csak, találkozgatsz valakivel a hátam mögött?
– Dehogyis! – vágta rá David, de ő is érezte, hogy válasza túl gyors és túl felháborodott, Josh pedig olyan mindentudó pillantással nézett rá, hogy nem hazudhatott. – Vagyis nem a hátad mögött. Csak barát, és… De egyáltalán honnan tudsz te erről? Figyeltetsz?
Josh megrázta a fejét.
– A kliensem.
Davidnek jó néhány másodpercébe beletelt, míg összerakta a képet. A napok… Az időpont… Josh legnehezebb kliense, aki miatt a férfi minden kedden és pénteken sokkal fáradtabb. Akinek az öngyilkossági kísérlete miatt közel egy éve úgy kikészült, hogy alig lehetett összekaparni.
– Nem – rázta meg a fejét. – Mióta tudsz róla?
– Sokat mesélt rólad, de csak ma lett egyértelmű. Miért nem szóltál róla?
– El akartam mondani…
– És mi akadályozott meg benne?
– Nem tudom. Csak valahogy nem volt rá megfelelő alakalom.
– Az istenit, David! Két nyomorult hete, tizennégy napja, és én minden kibaszott nap megkérdezem, mi történt! Komolyan, ez alatt egyszer sem jutott eszedbe megemlíteni, hogy randizgatsz?
– Ez nem randizgatás!
Josh vett egy mély levegőt.
– Mondd, mit akarsz tőle?
– Semmit. Kedvelem, érdekel, mint barát. – David maga is érezte, hogy a szavai nem teljesen őszinték, pedig igazat mondott. Meg sem fordult más a fejében.
– Hát ő kezd teljesen beléd habarodni. – David a fotelba roskadt és a kezébe temette az arcát, Joshua pedig leült a másik fotelba. – Lehet, hogy félreérthető jeleket sugároztál felé?
– Honnan tudjam? – fakadt ki David. – Mondd meg te, te vagy a pszichológus!
Josh frusztrált sóhaja mindent elárult.
– Szóval igen.
– Nem tudom. Egyáltalán hogy jutott eszedbe vele kezdeni?
– Nem kezdtem vele! Jó, talán tényleg flörtöltem vele egy kicsit. De esküszöm, nem akartam!
– Csak a véredben van, ugye?
– Menj a fenébe! Eszemben sem volt bántani, vagy hiú reményeket ébreszteni benne! Különben meg azt sem tudtam, ki ő!
Joshua újból felsóhajtott. Igyekezett visszafogni magát, látta a férfin, hogy teljesen kétségbe van esve.
– David… Ne játssz vele, kérlek. Trevor borzasztó érzékeny. Csak akkor menj vele messzebbre, ha komolyan gondolod.
David tudta, hogy milyen nehéz lehetett Joshnak kimondani ezeket a szavakat. Hiszen éppen arra kérte, hogy válasszon valaki mást, mégis felháborodott, már az ötletet is sértésnek élte meg.
– Te teljesen megőrültél? Semmit nem akarok tőle, a barátságon kívül! Téged szeretlek, veled élek, nem érdekel más!
– Túl hevesen tagadsz.
– Te meg túlságosan dilidoki vagy!
– David…
– Hagyj békén! – rázta meg a fejét a férfi, otthagyta Josht, berobogott a fürdőszobába, és bevágta maga mögött az ajtót. Egyedül akart lenni.
Joshua nem ment David után, csak magába roskadva ült a fotelben. Ahhoz sem érzett erőt, hogy egyetlen lépést tegyen, pedig… pedig még nem végeztek. Ezt nem lehet ennyivel lezárni.
Keserűen gondolt arra, hogy David pontosan az az ember, akire Trevornak szüksége van. Aki képes lenne a felszínen tartani őt, amikor összecsapnak a feje felett a hullámok. És tudta, hogy David meg is tenné, akárhányszor szükség van rá. Van-e joga közéjük állni, ha ők egymást akarják? Csakhogy ő nem akarta elengedni egyiküket sem…
David után szólt, mikor a férfi kijött a fürdőből, de ő rá sem hederített. A háló ajtaja hangos csapódással zárult be mögötte, Joshua pedig egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy inkább a kanapén tölti az éjszakát. Végül inkább ő is elment zuhanyozni, és remélte, hogy David addig egy kicsit lehiggad, és meg tudják beszélni.
David az ágyban feküdt, mikor belépett a szobába. Joshuának csak most kezdett derengeni, hogy kihagyták a vacsorát, és hogy a férfinak nagyjából egy óra múlva indulnia kéne dolgozni. Összeszorult a szíve, David úgy feküdt ott összegömbölyödve, mint egy kisgyerek, aki épp valami nagyon fontosat vesztett el.
– Nem vagy éhes? – kérdezte halkan, mire a férfi csak megrázta a fejét. Joshua bebújt mellé az ágyba, a könyökére támaszkodott, és jobb híján a hátának címezte a szavait.
– Csak arra kérlek, hogy őt ne döntsd meg pusztán a szex kedvéért. Nem bírná elviselni, ha csak használnád.
– Meg sem fordult a fejemben – morogta David. – Ha azt akarom, az megtörténik az első alkalommal, te is tudod. Amúgy már jó ideje nem voltam mással rajtad kívül.
Joshua egy pillanatra még levegőt is elfelejtett venni a hír hallatán. Azt sem tudta, hogy el merje-e hinni.
– Mióta?
– Nem tudom pontosan. Jó pár hónapja.
– Miért nem mondtad?
David végre felé fordult, egy vállvonás kíséretében.
– Mert ez nem úgy volt, hogy egyik napról a másikra eldöntöttem, hogy nem fekszek le többet mással. Csak egyre jobban kezdett érdekelni, hogy téged ne bántsalak meg vele.
Joshua David mellkasára simította a tenyerét, és lassan elkezdte cirógatni a férfit.
– Köszönöm – suttogta.
– Az a tragédia – mondta keserűen David –, hogy mostanában annyira keveset törődtünk egymással, hogy fel se tűnt neked, hogy valami megváltozott.
– Sajnálom – mormolta Joshua, és közelebb hajolt Davidhez. – Ez az én hibám. Én nem figyeltem rád eléggé.
– Tudom, hogy butaság, de azt szerettem volna, ha észreveszed.
– Igazad van – súgta Joshua, és David ajkára hajolt.
Szeretkeztek. Hosszan és lassan. Josh talán még sosem volt vele ennyire gyengéd, mintha a kizárólagosság adott volna egy plusz dimenziót az együttlétükhöz. De a varázs nem tartott sokáig, David még a gyönyör mámorában lebegett, mikor párja hangja durván visszarántotta a valóságba.
– Mi lesz Trevorral?
David szinte fel sem fogta, mit csinál, kipattant az ágyból, és dühödten meredt a férfira.
– Te teljesen megőrültél?! Ezek után képes vagy vele foglalkozni?
Josh felült, összeakadt a tekintetük. Párja látszólag nyugodt volt, de David a szeme sarkából látta, hogyan markolja meg a takarót.
– Valamit muszáj csinálni, ha tényleg nem akarsz… – Josh elakadt. David látta rajta, hogy a megfelelő szót keresi, de dühös volt, nem akarta megkönnyíteni a dolgát.
– … többet – bökte ki végül Josh, mire David keserűen felnevetett.
– De szépen fogalmaztál! És nem, mondtam már, hogy nem akarom megdugni.
Josh lemászott az ágyról, és megállt vele szemben, pár lépésre tőle.
– És mást?
– Mire gondolsz? – kérdezte David értetlenül. Josh tett felé egy lépést.
– Kapcsolatot?
– Hogy az istenbe jut ilyen egyáltalán eszedbe?
– Akkor viszont lépni kell.
– És mit akarsz, mit csináljak?
Joshua tétovázott. Trevor érdekében talán hagynia kéne, hogy folytassák. Még ha csak barátok is, David sokat segíthetne rajta. Persze kérdés, hogy Trevor mit szólna hozzá, ha David tisztázná vele, hogy nem lehet köztük semmi, de még talán mindig ez jár a legkisebb kockázattal. Még akkor is, ha esetleg David a végén mégis elhagyja miatta…
Amúgy sem biztos, hogy ez a jó megoldás. Trevort ismerve, a férfi hajlamos bennragadni a számára ártalmas helyzetekben. Ragaszkodna Davidhez, akkor is, ha szenved, miközben még jobban belelovalná magát egy reménytelen szerelembe. Az viszont katasztrofális következményekkel járhat. Bár az is, ha Trevor teljesen elveszíti Davidet…
Ő viszont mindkettőjükhöz ragaszkodik. Az egyetlen módja, hogy minden maradjon a régiben, ha ők többé nem találkoznak. Tudta, hogy ez szakmailag sem helyes, és Daviddel szemben sem tisztességes, mégsem tudta elnyomni.
– Szerintem az lenne a legjobb, ha megszakítanád vele a kapcsolatot.
– Nem lehet – rázta meg a fejét David.
– Miért?
David felsóhajtott.
– Megígértem neki, hogy nem tűnök el az életéből. Mondjuk az még azelőtt volt, hogy elmondtam neki, van valakim. Mert most éppen nem áll szóba velem.
Joshua szívét elszorította az aggodalom.
– Te elmondtad neki?
– Mivel rákérdezett.
– És hogy reagált?
– Elrohant. Próbáltam elérni, de nem hajlandó beszélni velem. Csak annyit írt, hogy rendben lesz.
Joshua idegesen a hajába túrt, elfordult, tett két lépést az ágyig, majd visszafordult David felé.
– Ebben nem lehetsz biztos. Nála nem. – A helyzet egy pillanat alatt változott meg, és neki egy másfajta döntést kellett meghoznia. Hiába akarta a kapcsolatát biztonságban tudni, Trevorért egy fokkal jobban aggódott. – Nem hagyhatod magára.
– Az előbb még azt kérted, hogy…
– Tudom, de… akkor úgy intéztük volna, hogy mellette tudjak lenni. De most nem tudok, mert ha keresném, azzal elárulnám magunkat, és akkor máshoz kéne küldenem.
– Már egy évvel ezelőtt azt kellett volna tenned – mordult David.
– Nem lehet.
– Miért nem?
– Mert… – Joshua beharapta az alsó ajkát. Kétségbeesetten kutatott a megfelelő válasz után. – Kihívás. És mert senkivel nem sikerült olyan kapcsolatot kiépítenie, mint velem. Szüksége van a stabilitásra. – Joshua közelebb lépett Davidhez. – Kérlek. Gondolom, neked sincs ellenedre.
David hallotta a keserűséget Josh hangján, és nem tudta eldönteni, minek szól. A helyzetnek, vagy annak, hogy így nem kérheti arra, hogy többé Trevor közelébe se menjen.
– Akkor mit csináljak?
– Keresd. Éreznie kell, hogy mellette vagy.
– Nem akarom erőltetni. Ha egyszer látni sem akar…
– Higgy nekem – kérte Joshua, aztán a férfihoz lépett, és gyengéden végigsimított a karján. David bólintott.
– Elmegyek zuhanyozni – közölte, és hálás volt, amiért Josh ezúttal sem ment utána…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése